2007. március 29. és április 4. között fővédnökükkel, az Országos Rádió és Televízió Testülettel közösen immáron hetedik alkalommal rendezik meg a Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivált.
Idén is Pécs városa ad otthont az eseményeknek, a díjátadó gálaest pedig Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában lesz április 4-én.
Ahogy arról korábban hírt adtunk a szemlére 2007. február 5-ig lehetett jelentkezni.
A fesztiválra rekordmennyiségben érkeztek nevezések: összesen 532 művel pályáztak az alkotók és a szerkesztőségek. A produkciók együttesen több mint 19 719 perc műsoridőt tettek ki.
A nevezési illetve versenykategóriák a következők:
1. Szórakoztató műsor I. Unscripted (szövegkönyv nélküli)
2. Szórakoztató műsor II.
3. Dokumentumfilm-műsor (nonfiction és dokumentum)
4. Történelmi és életrajzi film (nonfiction és dokumentum)
5. Színes riport (nonfiction)
6. Tényfeltáró vagy oknyomozó riport
7. Tudósítás
8. Interjú, (stúdió) beszélgetés
9. Egytémás tematikus magazin, tematikus műsor
10. Többtémás tematikus magazin, tematikus műsor
11. Dramatikus művek (sorozat ill. egyedi)
12. Műsorarculat
13. On-air promotion
Alkotások az országos, a tematikus és a regionális televíziós alkotóműhelyekből, valamint a határon túli szerkesztőségekből egyaránt érkeztek.
A benevezett alkotások jelentős számban kötődnek neves és elismert alkotókhoz, mint például
Alföldi Róbert, Csonka András, Fábry Sándor, Goda Krisztina, Gothár Péter, Hadas Krisztina, Jakupcsek Gabriella, Kálmán Olga, Kocsis Tibor, Lévai Balázs, Novák Péter, Ördög Nóra, Till Attila, Vágó István, Zsigmond Dezső.
Összesen 104 (benne a különdíjra javasoltak is) mű jutott tovább 4250 perc terjedelemben.
A kategóriazsűrizést követően a döntőbe jutott műveket új összetételű zsűri bírálja majd el. Döntésük alapján kategóriánként egy-egy szemledíj (összesen 13 díj) kerül átadásra..
A nevezett alkotások közül a legjobb egyéni teljesítményekért három alkotói díjat is kioszt a zsűri, melyből egy műsorvezetői, a másik kettő pedig pl.: rendező, szerkesztő, operatőr, vágó, díszlettervező, speciális effekt, stylist stb. díj.
Idén először, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Esélyegyenlőség díjat ad ki, a Nonprofit Média Központ Alapítvány javaslatára. A díj odaítélése a Versenyzsűri javaslata alapján történik.
A versenyzsűri tagjai neves hazai médiaszakemberek:
Elnök: Ragályi Elemér operatőr, rendező
Tagok: Dajka Béla főszerkesztő (BBC Világszolgálat)
Ecsedi-Derdák András igazgató, kulturális tanácsos (Párizsi Magyar Intézet)
Szász János rendező
Réz András esztéta
Soós S. Zoltán kereskedelmi igazgató (Danubius Rádió)
Új Péter főszerkesztő (Index)
Virányi Péter egyetemi docens, kiadóigazgató
Dr. Wéber János ORTT testületi tag
Közönségszavazás:
A fesztiválon "zsűritagok" a nézők is. A sajtóban közzétett szavazólapokon és az országban szétosztott levelezőlapokon szavazhatnak legkedvesebb televíziós műsorukra és televíziós személyiségükre - akik az Axel Springer Budapest Kiadó Aranyszarvas Díjában részesülnek. Közjegyző előtt összesített szavazataik alapján a gálaesten tehát egy produkció és egy televíziós sztár kap közönségdíjat.
Díjátadó gálaest:
Valamennyi díjat 2007. április 4-én este Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában megrendezésre kerülő díjkiosztó gálaest során vehetik át az alkotók.
Díjalakzat:
A fesztivál díja Sipos Marica képző- és iparművész alkotása.
A művésznő 1993-ban diplomázott az Iparművészeti Főiskolán (mesterei Péter Vladimir és Bánfalvi András). 1991−92-ben a Képzőművészeti Főiskolán Farkas Ádám szobrász osztályában tanult. 1994-ben az Iparművészeti Főiskola Mesterképző Intézetében szerzett egyetemi diplomát. 1995 óta a Corvin Rajziskola vezetője. Számos hazai és külföldi tárlaton bemutatták alkotásait. Több díjban is részesült kimagasló művészi munkájának elismeréseként.
A versenyművek vetítései:
A döntőbe jutott alkotások a fesztivál során - 2007. március 29. és április 1. között - megtekinthetők Pécsett a Művészetek Házában (Pécs, Széchenyi tér 7−8.) és az Uránia moziban (Pécs, Hungária u. 19.).
Díszbemutatók:
- 2007. március 29-án (csütörtökön) 20.00 órai kezdettel Márton István: Buhera Mátrix című filmjét tekinthetik meg az érdeklődők. A vetítést követően rendhagyó közönségtalálkozóra kerül sor: a Duma Színház műsora Litkay Gergely és Bödőcs Tibor előadásában és a Malacka és a tahó zenekar koncertje az esti program.
– 2007. március 30-án (pénteken) 17.00 órakor kerül sor Bokor Attila: 56 csepp vér című filmpremierjére. A vetítést követően az alkotókkal is találkozhatnak a mozilátogatók.
– 2007. március 30-án (pénteken) 21.00 órakor Molnár György: Tavasz, nyár, ősz című filmje látható.
– 2007. március 31-én (szombaton) 21.05 kezdettel Ragályi Elemér: Nincs kegyelem című alkotása tekinthető meg.
Szórakoztató és közönségprogramok:
A korábbi években is óriási sikerrel telt házak előtt zajlottak a közönségprogramok. Március 29. és április 1. között mutatjuk be a sokszínű hazai televíziós műsorkínálatot a pécsi Művészetek Házában, az Uránia moziban és a Széchenyi téren felállított szabadtéri színpadon. Díszvetítések, "megelevenedett" televíziós műsorok, közönségtalálkozók, koncertek, gyermekmatinék emelik majd a fesztivál hangulatát, így ez közös ünnepévé válik a televíziós szakmának és a közönségnek egyaránt. Ezenkívül a magyar televíziózás 50. évfordulója alkalmából az idén kicsit visszatekintünk az elmúlt esztendők televíziós produkcióira. Az érdeklődők ebből az alkalomból különleges hangversenynek lesznek tanúi, március 31-én, szombaton délután 15.00 órai kezdettel a Széchenyi téren felállított szabadtéri színpadon, hiszen a Pannon Filharmonikusok adnak majd nagyszabású koncertet az elmúlt ötven év televíziós főcímslágereiből a Futrinka utcai jóbarátoktól a Barátok közt-ig. A Magyar Televízió archívumának válogatásában naponta vetítéseket tartunk a régmúlt idők emblematikus műsoraiból.